KTF terepfutó verseny

 

2013. május 19-én, vasárnap rendezzük meg első alkalommal a KTF túrákat és futóversenyt. Célunk bemutatni ezt a két, teljesítménytúrán viszonylag ritkán járt területet a Budai-hegység déli előterében.

A túra egy tíz kilométeres körből áll, amit a húszas távon gyaloglók - és a terepfutók - kétszer tesznek meg. A rövidebb távon akár öt óra is a rendelkezésetekre állhat, hogy legyen időtök alaposan körülnézni. A hosszabbon már gyorsabbnak kell lennetek, mert a 13 órai célzárás miatt itt is csak 4-5 óra lesz a szintidő. Az útvonalat végig kijelöljük, így tájékozódással nem kell majd foglalkoznotok.
A Tétényi-fennsík területe Natura 2000 (közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű) terület, így megkérnénk minden kedves résztvevőt, hogy a túra során ne hagyja el a kijelölt útvonalat! Ezt a rendezőség pályabírói több helyen is ellenőrizni fogják.

Kérünk titeket továbbá, hogy előnevezésetekkel segítsétek a munkánkat! Csak így tudunk nektek a helyszínen díjazást biztosítani. A terepfutó távon kötelező az előnevezés!

A rendezőség különös figyelmet fordít a természet értékeinek megóvására és a szemét keletkezésének megakadályozására. Ennek érdekében a rajt/cél és az ellenőrzőpont területén is szelektív szemétgyűjtőt helyezünk el. A környezetvédelem jegyében, a túra során nem adunk eldobható műanyag poharakat.

Induláskor (08:00) a futók kapnak egy kis előnyt, a második körben viszont mindenképp át kell majd jutniuk a mezőny nagy részén . Kérjük, jobbra húzódással segítsétek a gyorsabb előrehaladásukat! Köszönjük a túrázók, futók türelmét és megértését.

Mindenkinek sikeres teljesítést, kellemes túrázást kívánunk. Hajrá!